A halmozottan hátrányos helyzetű szakiskolai tanulók kognitív kompetenciái közül a matematikai kompetenciák fejlesztését segítő projekt.
Készüljünk együtt a sikeres matematika érettségire az általam szerkesztett és kipróbált eszközök, valamint a személyre szóló módszerek alkalmazásával távoktatásos formában
Azt vallom, hogy a képességfejlesztéshez, a matematikai kompetenciák fejlesztéséhez a pontos ismeretek, ezen belül a fogalmak kialakulása nélkülözhetetlen...Különös jelentősége van a lassabban haladó tanulóknál annak, hogy a "felépítés" megismételhető, az egyéni haladási ütem megválasztható, egy-egy részelem újragondolható.
Ebben a munkában az egyes fogalmak kialakulásának "folyamatára", a folyamat "láthatóvá tételére" (szükség esetén a lebontásra és újbóli felépítésére; a megismételhetőségre; a cselekvésre; a pontos fogalomalkotásra, mint a megértés legfontosabb láncszemére) helyeződik a hangsúly. TANULÓKNAK
Míg a néma olvasás sokszor "alibi tanulás", addig a folyamatosan probléma helyzet elé állító feladatok és kérdések (kérdezni is tanítanak; a kérdezni tudás a megértés biztos jele) új helyzetet és megoldási késztetést eredményeznek.
Gyakorló feladatsorok és tanulóbarát eszközrendszerek a TANULÓKNAK
A tanulásszervezésben sokoldalúan alkalmazható, digitális matematika taneszköz
A tantervi témaköröknek megfelelő tartalommal készülnek a tudáspróbák (feladatcsoportok, digitális feladatlapok). A "megoldáshoz" több "válasz" közül kell a helyeset megtalálni, bejelölni. Az eszköz (flash videó-anyag) visszajelzést ad a választás helyességéről, majd a "feladatlap" végén több szempont szerint összesíti a teljesítményt. Jól tájékoztat a követelmények műveleti szintjeiről: felismerés, felidézés, rutin szerű alkalmazás, értelmezés
| Skip Calendar
| Sun |
Mon |
Tue |
Wed |
Thu |
Fri |
Sat |
|---|
| |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
Today Monday, 21 May 21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
31 |
| |
|